Hirdetések augusztus 27.

Évközi 21. vasárnap

1./ Hétfőn Szent Ágoston, kedden Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapja lesz.   Csütörtökön az esti szentmise és szentségimádás után virrasztás lesz a templomban. Pénteken, szeptember első péntekén reggel 7 órakor is lesz szentmise, este 6 órától elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát.      

2./ Különféle újságok, valamint szeptemberi Adoremus és Szent Kereszt a szokott helyről megvásárolhatók. –  Az Egyházközségi levél technikai okok miatt egy héttel később jelent csak meg. Az első kis asztalról lehet vinni belőle.

3./ A fotó pályázatra 4 pályázó jelentkezett múlt vasárnapig.  Akik elkészítették a képeket, de valamiért nem tudták leadni, jövő vasárnapig, szeptember 3-ig még megtehetik.

4./ Plébániánk cserkészcsapata új őrsöt indít. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. További információ a faliújságokon.

5./ Szeptember 4-i héttel kezdjük el a templomi hitoktatást. A hirdetőtáblákon olvasható a beosztás. Ha lesz 15 jelentkező, – befejezett 8. osztály után – akkor indítok bérmálkozó csoportot is. Remélem, hogy sokkal több templomi hittanos lesz, mint a tavalyi tanévben.

            6./ Szeptember 10-én tartjuk az első diákmisét, ekkor tartjuk a Veni Sancté-t, kérve a Szentlélek segítségét a tanévre.    

További bejegyzések