Hirdetés november 26.

1./ A múlt vasárnapi – a Karitász javára történt – gyűjtés eredményeként 100.000,- Ft-ot továbbítottunk a Főegyházmegyének.

2./  Az esti szentmise előtt 6 órától elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát a felajánló imádsággal együtt. Csütörtökön Szent András apostol ünnepe. Az esti szentmise és szentségimádás után virrasztás lesz a templomban. Pénteken, december hónap első péntekén, reggel 7 órakor is lesz szentmise. Este 6 órától elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát. Szombaton este 6 órakor gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját. Kép: Wikipedia.org

3./ Különféle újságok, valamint Szent Kereszt és decemberi Adoremus a szokott helyről megvásárolhatók. Jövő évi naptárak és karácsonyi lapok a sekrestyében vásárolhatók.

4./ Jövő vasárnap délután 4 órakor Mikulás-műsor lesz a templomban. Szeretettel hívjuk és várjuk a gyerekeket, de természetesen a felnőtteket is.

5./ Ugyancsak jövő vasárnap adventi vásárt rendez a Karitász csoport. A felajánlott adományokat hálásan köszönjük!

      December 4. és 10. között a Központi Karitász, “1 millió csillag” program keretében pénzadomány-gyűjtést tart a rászorulók megsegítésére. Adományaikat a Roráte szentmisék és a vasárnapi Szentmisék alkalmával tudják átadni a Karitász csoport tagjainak.

         6./  December 4-től advent hétköznapjain csak reggel 6 órakor lesznek szentmisék. Természetesen szombaton és vasárnap van este is szentmise.

7./ Az Ifi Falka Múzeumi Szabadulós programra hívja és várja a gyerekeket.

Jelentkezési határidő: 2017. december 1. Péntek

A program időpontja: 2017. december 9. Szombat 9-13 óra

Találkozó: 2017. december 9. 9 óra a Plébánia előtt

A program költsége: 1500 Ft.

Mit hozzatok magatokkal?

Diákigazolvány, BKV bérlet vagy 4 db vonaljegy

Jelentkezés és bővebb információ Hunyadvári Attilánál vagy az ifi.falka@gmail.com email címen.

További bejegyzések