Hirdetések december 10.

Advent 2. vasárnapja 

1./ Advent hétköznapjain reggel 6 órakor vannak az u.n. roráte-misék. Hívjuk és várjuk a Testvéreket. Szombaton és vasárnap természetesen este is van szentmise. Szerdán Szent Lúcia, csütörtökön Keresztes Szent János emléknapja lesz.  Este 7 órától szentségimádás, utána pedig virrasztás lesz a templomban. Szombaton este 6 órakor gyújtjuk meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját. Jövő vasárnap a 10 órakor kezdődő plébániai nagymise keretében szolgáltatom ki a betegek szentségét idős, beteg Testvéreinknek. Aki szeretne részesülni ebben a szentségben, kérem, hogy iratkozzon fel a sekrestyében, illetve az irodában. 

2./ Különféle újságok, valamint Szent Kereszt és decemberi Adoremus a szokott helyről megvásárolhatók. Jövő évi naptárak, karácsonyi lapok és még néhány adventi koszorú a főbejáratnál vásárolhatók. A sekrestyében vehetők át a jövő évi rózsafüzér titkok.

3./ Már előre hirdetem, hogy a templom karácsonyi nagytakarítása 22-én a roráté után kezdődik. Már előre is köszönjük azoknak, akik ebben tudnak a segítségünkre lenni.

4./ Csütörtökön este ¼ 8-tól tartja összejövetelét a Képviselőtestület.

További bejegyzések