Tapasztalatok

Június 2. találkozónk 
Tegnap este egyik testvérünk látott vendégül bennünket házuk teraszán, ahonnan zöldellő kertjükben gyönyörködhettünk. Az idő majdnem kegyes volt, néha esegetett de a fedett rész alatt éppen elfértünk. Heten ültük körül az asztalt . Hiányoltuk azokat akik nem tudtak eljönni Az érkezés utáni készülődés, kötetlenebb beszélgetés után a szokott módon imával kezdtünk, amit felajánlottunk nemrég eltávozott ismerősökért. Ezután a májusi ige kapcsán mondtunk tapasztalatokat. Megegyeztünk abban, hogy ez “nehéz Életige” volt. “Velünk fog lakni és az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük”(Jel 21,3)

Miért nehéz? Mert bőrszínünk, kultúránk és vallásunk szerint is különbözünk és ezért sokszor bizalmatlanul, félelemmel tekintünk egymásra, pedig Jézus eljövetele óta Isten közöttünk lakik és egyformán szeret mindannyiunkat. Egy tapasztalat arról szólt hogy pl. amikor adakozunk vagy egyéb szeretet tett során a jócselekedeten kívül teljesen befogadjuk-e a másik személyt, kialakul-e egy személyesebb kapcsolat illetve szeretet. Más tapasztalat az iskolák közötti gyümölcsöző és egyre jobban érlelődő közösségek közötti kapcsolatról szólt, aminek eredménye egy kirándulás volt és később csocsó és foci stb. ajándékozásra került sor. És ez immár egy folyamat, nincs vége, a kapcsolat élő és közvetlen. Más tapasztalat az évek óta már szinte családias szomszédi segítésről szólt, De befogadhatjuk a közvetlen környezetünkben élőket is, munkahelyen vagy egy konferencián, ahol észre vesszük hogy valakinek rosszul esett hogy sürgették előadása befejezését és egy beszélgetéssel ezt feloldhattuk vagy akár az utcán ismeretlenekkel. És persze a jelen nagy problémája is felmerült, a menekültek özöne és az ezzel való szembesülés. És bár különböző szempontok és érzések merültek fel, ez úgy érzem nem okozott egyet nem értést közöttünk. Marika előkereste az internetről Chiara egy korábbi ehhez az igéhez kapcsolódó elmélkedését és felolvasta nekünk Ezután szünetet tartottunk és a terülj asztalkám mellett finom falatokat fogyasztottunk.

Ezt követően a legfiatalabb testvérünk felolvasta a júniusi életigét: “Éljetek békében egymással” ami szerves folytatása az előző havi életigének. Az idő közben jócskán elmúlt. Zárásul imádkoztunk és elindultunk hazafelé. Júliusban (7-én) van egy meghívásunk másik testvérünkhöz, jó lenne ha nyáron is tudnánk találkozni. Szeretettel

 

„Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)

Egyik nap a gyermekemet kísértük az óvodába. Elég sok mindent gondoltam elintézni azon a délelőttön. Szép idő volt, ezért biciklivel mentünk. Amikor a biciklit kitoltuk a tároló helyre, láttuk, hogy kisfiam egy csoporttársának anyukája a csoport kertjét gondozza. Eszembe jutott a havi életige, gyorsan elengedtem az elintézni valókat. Miután bekísértük a kisfiamat, kislányommal maradtunk segíteni az anyukának. Persze nem volt egyszerű, mert a kislányom nem sokáig bírta a kertészkedést, nagyon csábította a sok izgalmas csúszda, hinta. Elég sűrűn kellett szaladnom, amikor a mérleghintázni szeretett volna, akkor a kertész bácsi odament hozzá. Nagyon nehezen beszél és nehéz érteni is. Kertész: „Segít kertészkedni, én szívesen vigyázok és játszok a kislánnyal” Különleges érzés volt, hogy különlegesen tudtam szeretet adni és viszont kapni is. 

„Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)
Egy ráérősebb napomon éppen a piacon jártam. Aznap  reggel elhatároztam, hogy igyekszem nagyon figyelni a körülöttem levőkre, merthogy rajtuk keresztül juthatok el Istenhez.
Egy közkedvelt péknél éppen végeztem, amikor mögöttem egy idősebb hölgy, bottal, retiküllel és szatyorral a kezében kezdett el vásárolni. Rögtön láttam, hogy egy kicsit nehézkes neki. Felajánlottam, hogy átveszem a botját, az árut berakom a szatyrába. Nagyon meglepődött, úgy látszott, nem gyakran veszik észre a gondját. Még szabadkozott is, hogy csak siessek tovább, de én tényleg ráértem.  Eszembe jutott, hogy most is egy legkisebbnek tehetek valamit…(és igazán nem telt semmibe!)
A vásárlást befejezvén, a néni hálálkodóan valami ilyesmit mondott:
El sem hiszi, hogy még vannak olyanok, akik Isten kedve szerint cselekszenek. Azért áldja meg az ilyeneket az Úr, és az ilyen emberek hozzák le Isten országát a földre….
Sem előtte, sem utána nem találkoztunk, templomban sem láttuk egymást, ezért  nagyon örültem, hogy ezeket mondta… mert ezek szerint ő is megérezte, hogy bármilyen embertársunk kapu Istenhez.
Ő az én kapum lett, én pedig az övé, amely közelebb vitt minket egymáshoz és Istenhez…..