Károly atya levele

Kedves Testvérek!

 

Sajnos Szent István király ünnepére, templomunk búcsújának napjára nem készült el az Egyházközségi levél. Most, így utólag, egy kicsit más formátumban, pótlólag elkészült. Sajnos csak két cikket kaptam, (Mesetábor összefoglaló – Adakozó szeretet) így ezeket tudom a levélbe beírni.
Sok minden történt az elmúlt időszakban. Sajnos volt ez a járvány, ami miatt az első áldozás is elmaradt. (Még az ősszel szeretném pótolni – remélhetőleg nem jön a következő.)
Elmaradt a hittanos tábor, de a napközis táborban jól érezték magukat a gyerekek.
A családos tábor Kecskeméten volt az idén. A beszámolók alapján úgy érzem, hogy az is jól sikerült.
Sajnos hamarosan vége a nyárnak. Remélem, hogy már sokkal többen leszünk a templomban. Szeptember megkezdődik majd a templomi hitoktatás. Erről majd a hirdetésben és faliújságokon értesítek mindenkit.

 

Károly atya

 

További bejegyzések