Évközi 16. hét hirdetései

2020.07.19-ei hirdetések

Szerdán Szent Mária Magdolna, csütörtökön Szent Brigitta Európa társvédőszentjének ünnepe, pénteken Árpád-házi Szent Kinga emléknapja lesz.

Kedden lesz templomunk szentségimádási napja. A reggel 7 órakor kezdődő szentmise után lesz a szentségkitétel.  Napközben egyénileg lesz a szentségimádás. Este ½ 6-tól rózsafüzért imádkozunk, 6 órától közös szentségimádást tartunk, az esti ½ 7-es szentmisével fejeződik be szentségimádási napunk. Aki tudna egy-egy fél órát vállalni napközben, kérem, iratkozzon fel a sekrestyében, illetve az irodában.

Különféle újságok és augusztusi Adoremus a szokott helyről megvásárolhatók.

Templomunk orgonája, mely Szilágyi Loránd karnagy úr tervei szerint készült és az építés során felhasználták, az eredeti 1925-ben épített Rieger orgona alkatrészeit is, – meghibásodott. A régi szélláda bőrözése kihasadt és szökik a levegő. A javításhoz az orgona, jelentős részét le kell bontani, majd visszaépíteni. Ezután az egész hangszert újra kell hangolni. A javításra 10 év teljes körű garanciát kapunk. A munkát a jövő év első félévében szeretnénk elvégeztetni. Időtartama várhatóan egy hónap, költsége 1.282.700,- Ft., mely összeg előteremtéséhez számítunk a kedves Testvérekre. Előre is köszönjük nagylelkű adományaikat.        

További bejegyzések